Mobilképekkel egészült ki a fotós munkafolyamatom

Az idei év volt az első, hogy több – értelmes – képet készítettem mobillal, mint a DSLR-rel. Kicsit rosszul is érzem magam. Viszont ez a tény rákényszerített arra, hogy átgondoljam újra, mihez akarok a mobilképekkel kezdeni.

Eddig ugyanis úgy voltam vele, hogy azok majd csak úgy vannak és kész, teljesen külön a rendes fényképektől.

Korábban minden mobilkép ment egyenesen a felhőbe az Apple-féle Photos szolgáltatás keretében. Igazából teljesen jó a szolgáltatás, nincs vele gondja az embernek. Viszont a rendezettségről le kellett mondanom, ezeket a képeket nem lehet igazán albumokba szervezni.

Legalábbis eddig, most valamennyire muszáj leszek, a kérdés csak annyi volt, hogyan tudom az egészet fájdalommentesen integrálni a Lightroom – Flickr folyamatba.

A fenének sincs kedve folyton importálgatni.

Akkor viszont rájöttem, hogy rendelkezem a Lightroom Mobile alkalmazással a Lightroom CC előfizetés részeként. Ezt eddig csak arra használtam, hogy a képeket időnként szinkronizáljam iPad-re, hogy ott is tudjam válogatni, szerkesztgetni őket, ha épp van időm, de nem a saját gépem előtt ülök.

Szerencsére a Lightroom Mobile képes arra is, hogy automatikusan az összes képet, amit az iPhone-nal készítek szinkronizálja az asztali alkalmazással. Ez azért jó, mert így különösebb nehézségek nélkül elérhetem a mobilos képeket, és kezdhetem velük a munkát. Mi több, ezt rögtön az iPad-ről is megtehetem akárhol is vagyok.

Két nehézség van egyelőre, egyrészt hogy a Lightroom Mobile nem tölti fel automatikusan a képeket mint a Photos, hanem manuálisan meg kell nyitnom, hogy elkezdje. Másrészt kézzel kell törölnöm a képeket a Photos alkalmazásból.

A mozi vége 

Nem járok túl gyakran moziba. Ha megyek, azért megyek, hogy kikapcsolódjak, jól érezzem magam. A film csak egy eszköz, ritkán megyek azért, mert egy filmet akarok megnézni.

Azt hiszem, ezek után még kevesebbet fogok moziba járni.

Elegem van ugyanis az emberekből. Azokból, akik pultnál a sorban előttem állnak és tötymörögnek, vajon mit is kérnek. Azokból, akik nem tudják, hova szól a jegyük. Meg akik a film (!) kezdése után tíz perccel toppannak be. De főleg a hangoskodó, nagypofájú, mocorgós, rugdosós, köhögős, szürcsölő-csámcsogó nézőkből van elegem.

Arról nem is beszélve, hogy az élményt teljesen tönkreteszi az a rengeteg reklám ami a filmek előtt van. A mozi saját ajánlójáról nem is beszélve. Amikor már azt hiszed, most már a film jön, még egy reklámot betesznek.

Itthon csendben, nyugalomban majd megtekintjük a filmeket. A házimozi élmény tökéletesen megfelel, nem hiányzik az óriási vászon egyáltalán.

 

Python 2 és 3 fejlesztői környezetek Mac OS X-en

Ott kezdődött az egész, hogy szerettem volna megtanulni egy funkcionális nyelvet, lehetőleg valami olyat, amit tudok is használni a gyakorlatban, meg kellően távol áll a Java-tól.

Egyéb érdeklédősi köreim mentén haladva a Python lett a kiválasztott.

A nyelve nehézsége, a rendelkezésre álló eszközök száma egy dolog, ha nincs épkézláb fejlesztői környezet, akkor meg vagyunk lőve. Kicsit itt is nyitni akartam, ezért PyDev és a PyCharm alapból kiestek a pixisből – bár utóbbi nagyon vonzó volt. Szerettem volna a ma oly trendi bővíthető fejlesztői környezetek felé nyitni, mint az Atom, a Sublime Text, vagy épp a Visual Studio Code.

Ez utóbbi mellett döntöttem, elsősorban külső körülmények miatt: céges környezetben is elérhető, jó TypeScript támogatást mondanak róla – ez még később akár hasznos is lehet.

Az már elsőre látszott, hogy itt nem kapok egy kész fejlesztői környezetet, nekem kell összevadásznom a szükséges elemeket. Ez jelentett egyrészt egy Python plugin-t a VS Code-ba, valamint pár parancssoros eszközt, amire a plugin épít.

Ilyen a PyLint is, ami egy kódelemző, programozói hibák után kutat.

Csakhogy a Python is egy olyan nyelv, hogy minden elérhető hozzá, csak éppen telepíteni kell. A PyLint telepítéséhez nem kell más csak a pip csomagkezelő. Ez meg normál esetben a Python mellett található, kivéve a Mac OS X beépített Python verzióját.

Nincs probléma, telepítjük a pip csomagkezelőt együtt a Python aktuális változatával egy másik csomagkezelő, a Homebrew segítségével – ez a Mac OS X-re készített egyedi csomagkezelő.

/usr/bin/ruby -e "$(curl -fsSL https://raw.githubusercontent.com/Homebrew/install/master/install)"

Ezzel tulajdonképpen készen is lennénk, ha nem lenne a Python olyan, hogy egyszerre két főverziót gondoz: 2.x és 3.x. Természetesen mindkettő telepíthető a Homebrew segítségével, csak sajnos ezek képesek és összeakadnak.

Erre viszont megoldás a PyEnv, ami képes különböző verziókat elkülönítetten kezelni. Teszi mindezt úgy, hogy lehet egy verziót definiálni globálisan, egyet lokális az adott könyvtárra és akár még egyet az adott shell session-re.

brew install pyenv

pyenv install 2.7.12

pyenv install 3.5.2

Ezek után már csak a megfelelő környezetet kiválasztva a pip segítségével telepíteni kellett a PyLint-et.

pyenv shell 2.7.12

pip install pylint

A csodás az egészben pedig az, hogy mindez tökéletesen működik együtt, azaz a VS Code szépen használja azt a Python verziót, amit a PyEnv-vel beállítottam az adott projekt könyvtárára.

pyenv local 2.7.12

Time Machine takarítás

A biztonsági mentés gyakori téma, szeretem amennyire lehet biztonságban tudni az adataim. Viszont hamar túl méretesre tudnak nőni a mentett archívumok, különösen inkrementális mentés esetén.

Így van ez a Time Machine esetében is, különösen, ha hálózati meghajtóra ment az ember. A DNS-320 biztosít egy Mac OS X kompatibilis Time Capsule funkciót, egyetlen hátránya, hogy nem tudom korlátozni a méretét. Ez azt jelenti, hogy pont akkorára nőhet, mint a teljes tárhely. Ez pedig egyáltalán nincs összhangban a Time Machine filozófiájával, miszerint addig őrzi a régi mentéseket, amíg van szabad hely.

Szerencsére van megoldás, még ha manuális is. Enrico körüljárta a problémát és készített is egy hasznos kis szkriptet, amivel a régi mentéseket törölni tudjuk.

Telepítés után csak kiadjuk a parancsot, és máris (pár perc azért kellhet hozzá) oda vannak a régi mentések, csak a frissek maradtak.

$ sudo tm-cleanup.sh -d 30

Egy dologról nem szabad viszont megfeledkezni, ahogy a cikkben Enrico is megjegyzi, ezzel még nem nyertünk szabad helyet. Ez azért van, mert a Sparse Bundle, amit a Mac OS X használ nem lett kisebb. Ehhez egy külön parancsot kell lefuttatni, miután kész a törlés – ne felejtsük el, hogy le kell választani a nyitott köteget; nekem ez úgy ment legkönnyebben, hogy kijelentkeztem.

sudo hdiutil compact /Volumes/TimeCapsule/<a mentés neve>.sparsebundle

Nehezebben fog az agy

Hülyülök. Pedig normális vagyok, megmondták a hangok is. Csak sajnos néha érezhetően lassabban fog az agyam. Nem jutnak eszembe dolgok, könnyen a szavak. Talán a fáradtság, de azt is mondják, hogy inkább a kor miatt.

Hiába, no, itt van a B-oldal a küszöbön.

Mondják, hogy azért lehet ez, mert kevesebb oxigén jut el az agyba és így nehezebben forognak a fogaskerekek. Ez lehet azért, mert az erekben lerakódott salakanyag ezt meggátolja vagy egyszerűen csak leszűkülnek, lelassulnak a dolgok.

Az előbbire megoldás lehet a rendszeres mozgás, ami szerencsére megvan. A heti három egyórás edzés benne 8 km futással elégnek kell lennie.

Mi mást lehetne még tenni? Azt mondják méregtelenítsünk, mert az mindig jó. Hát rendben, csak tudnám hogyan kell és milyen hatást várjak. Másrészt azt mondják, hogy segítsünk a szervezetnek, vigyünk be anyagokat, amik elősegítik az agy hatékony működését, pl. különböző gyógynövény alapú termékek fogyasztásával.

Meglátjuk. Kipróbálom. Aztán, ha nem sikerül, vagy ha sikerül is, még mindig meghülyülhetek. 🙂

E-mail küldés a DNS-320 NAS-ról

Alapvetően maga a NAS is tud e-mailt küldeni különböző események bekövetkeztekor, mint például a merevlemezek időszakos ellenőrzése. Ehhez nem kell mást tenni, mint beállítani a megfelelő postafiók adatokat a

Management -> System Management -> Notifications oldal Email Settings részénél.

A különös rész ott kezdődik, ha a Fonz Fun_Plug telepítése után parancssorból, vagy egy szkriptből szeretnénk e-mailt küldeni. Szerencsére a kettőt viszonylag könnyű kombinálni. Ha a korábban említett webes adminisztrációs felületen sikerült beállítani a levélküldést, akkor lesz két fájl a fájlrendszeren, amit használhatunk:

/etc/.msmtprc
/etc/.muttrc

Ez a két fájl tartalmazza ugyanis azokat a beállításokat, amikkel az e-mail elküldhető. Ahhoz, hogy ezeket használjuk csak meg kell adnunk a levél tárgyát és tartalmát, valamint természetesen a címzett címét a mutt parancsnak, miközben hivatkozunk ezekre a fájlokra:

echo "Ez a levelem tartalma" | mutt -F /etc/.muttrc -s "A levél tárgya" valaki@postafiok.hu

Az echo parancs helyett akár egy fájl teljes tartalmát is elküldhetjük a cat parancs segítségével, innentől ez már csak rajtunk áll.

Régi Time Machine pillanatképek törlése

Kézzel törölni pillanatképeket a Time Machine biztonsági mentésből kétféleképpen is lehet. A legegyszerűbb természetesen, ha fogjátok magát a Time Machine grafikus felületét, kiválasztjátok a jobboldali idősávban a kívánt mentést, majd a fogaskerék ikonra kattintva kéritek a pillanatkép törlését.

backup-2

Sok pillanatkép esetében viszont ez elég fárasztó lehet, ilyenkor a jó öreg parancssoros felület siet a segítségünkre. A Terminal alkalmazást elindítva a következő paranccsal kilistázható az összes pillanatkép.

tmutil listbackups

Ezek közül már szabadon törölhetünk az alábbi paranccsal – értelemszerűen az útvonalat a megfelelőre kell változtatni, hogy pontosan mire, azt az előző parancs adta meg. Törölni csak rendszergazdai jogokkal lehet, ezért a sudo parancs kérni fogja a jelszavad.

sudo tmutil delete "/Volumes/Time Machine Backups/Backups.backupdb/iMac/2015-10-03-224551"

Ez persze még mindig egyesével töröl, de mivel a parancssorban remek szkripteket lehet írni, könnyen lehet automatizálni.

Abban az esetben, ha ti is egy hálózati meghajtóra mentetek – nem pedig egy külső lemezre, ami pl. USB-vel van csatlakoztatva – akkor a fenti törléssel még nem nyertetek szabad helyet. Ez azért van, mert az OS X ún. sparse image-ben tárolja a mentést, ami alapesetben csak nő, ahogy a tartalma nő, viszont nem csökken, ha törlünk róla – mint ahogy tettük az előbb, amikor a pillanatképeket töröltük.

Szerencsére erre is van egy parancs, az alábbi, ami a felesleges területet felszabadítja, ezáltal végre a hálózati meghajtón is jelentkezik a szabad hely.

hdiutil compact /Volumes/TimeMachine/iMac.sparsebundle

Minderre főleg olyankor lehet szükség, ha ti sem tudtok külön kvótát megadni a Time Machine mentésnek a hálózati meghajtón, mint ahogy minden D-Link ShareCenter felhasználó.

A NAS biztonsági mentése

Az embernek van egy NAS-a tükrözött merevlemezekkel és azt hihetné, hogy az adatai biztonságban vannak. De persze nem, hiszen bármikor véletlenül letörölheti, felülírhatja a fontos fájljait, ami ellen nem véd semmiféle tükrözés. Persze trükközni lehet (bocs).

Biztonsági mentés márpedig a NAS-on tárolt adatokhoz is kell.

Eddig manuálisan végeztem a mentést egy, az iMac-hez csatolt külső meghajtóra, de úgy alakult, hogy elfogyott rajta a hely (a Time Machine is oda dolgozott), ezért változtatnom kellett. Azt találtam ki, hogy mehet a NAS-ra a Time Machine, a DNS-320 úgyis beépítetten támogatja ezt a funkciót, így több hely marad a NAS mentésnek a külső merevlemezen.

Viszont, ha már így belenyúltam, gondoltam elviszem innen az asztalról ezt a zörgő dögöt – mármint a külső meghajtót – és közvetlenül a NAS-hoz csatlakoztatom. Már csak valami jó kis automatizált, inkrementális biztonsági mentést végző szoftvert kellett találnom.

Gyakran a legegyszerűbbek a legjobb megoldások, ezért fogtam magam és felkerestem a régi ismerősömet, az rdiff-backup-ot. Ez a kis parancssoros alkalmazás egész ügyesen bánik a biztonsági mentéssel, megbízhatóan készít inkrementális mentéseket, méghozzá úgy, hogy a fájlokat változatlanul, az eredeti könyvtárstruktúrának megfelelően tárolja. Így a visszaállítás gyakorlatilag csak egy másolás a mentésből az eredeti helyre.

Telepítés

Először győződjünk meg róla, hogy minden szükséges csomagkezelő be van regisztrálva. Az uwsiteloader.sh paranccsal legyenek bekonfigurálva a következők: fonz, Mijzef, Uli, Kylek, barmalej2.

Python és a függőségei

Mivel az rdiff-backup egy python szkript, ezért először az interpretert kell telepíteni (részletesebben):

slacker -Uui br2:python/

slacker -ui s:bzip2 s:zlib br2:expat s:gcc-solibs uli:gdbm-1.10 br2:gettext br2:libiconv br2:libffi br2:ncurses s:openssl br2:readline mz:sqlite-3.7.10 s:uClibc-solibs

slacker -ui s:autoconf s:automake s:binutils s:bison s:flex br2:intltool s:gcc s:gmp s:linux-headers s:make-3.81 s:mpfr s:pkg-config s:uClibc

Ha az alábbi parancs üres kimenetet produkál, azaz nem ad semmi hibát, akkor rendben felment:

python -c "import site"

rdiff-backup

Jöhet maga az rdiff-backup szkript. Ez sajnos nem érhető el egyelőre egyik csomagkezelőn keresztül sem, de a csomagot kézzel letöltve és telepítve gyorsan elérhetővé tehetjük:

wget http://downloads.zyxel.nas-central.org/Users/barmalej2/ffp/0.7/arm/packages/testing/rdiff-backup-1.2.8-arm-1.txz

funpkg -i rdiff-backup-1.2.8-arm-1.txz

rm rdiff-backup-1.2.8-arm-1.txz

Használat

A biztonsági mentés készítése annyira egyszerű, mint az alábbi parancs, csak meg kell adni, hogy honnan-hova szeretnénk menteni:

rdiff-backup /mnt/HD/HD_a2/<könyvtár> /mnt/USB/HD_c1/<könyvtár>

Ezt aztán kézzel futtathatjuk amikor akarjuk, vagy egy ütemezett feladatot is beállíthatunk a cron segítségével.

Hogy ne nőjön túlságosan nagyra a biztonsági mentés mérete ajánlott a régi mentéseket törölni a következő paranccsal (ez az egy hónapnál régebbi mentéseket törli):

rdiff-backup --remove-older-than 1M --force /mnt/USB/HD_c1/<könyvtár>

Nincs baj a reklámokkal az ingyenes tartalmak mellett, csak ne kövessenek

Mostanában elég nagy a felhördülés reklámok terén, miután az Apple bevezetett egy új szolgáltatást az IOS 9-ben, amivel meg lehet szűrni az online tartalmakat – tipikusan, szűrni lehet a reklámokat. Eddig ugye ilyen nem volt, hogy egy nagyvállalat, mint az Apple nyíltan ilyet támogasson. Persze eddig is ott volt a reklámszűrés lehetősége minden böngészőben (plugin-ek!), de azért ez talán mégis egy kicsit közvetlenebb.

Nekem személy szerint nincs semmi bajom a reklámokkal (amíg mindenki otthon a négy fal között csinálja). El tudom fogadni, hogy azért vannak, hogy az adott tartalom, ami engem érdekel elérhető legyen ingyen.

Persze semmi sincs ingyen, ezekért a tartalmakért is fizetünk, azzal, hogy megnézzük a reklámokat. Ugye, Barátok közt?

Nyilván van a reklámoknak egy olyan alfaja, ami tolakodó, nyomulós és a hátam közepére sem kívánom. Na, azokat utálom, mint a fene, kerülöm, tiltom, ahol érem. Természetesen én is jobban szeretném, ha nem lennének, de te fizetnél az Index-ért vagy a Facebook-ért? Na, ugye.

Amit viszont nem szeretek, az a célzott reklám. Ezek azok a reklámok, amelyek azért jelennek meg az én képernyőmön, mert tudják, hogy én ülök előtte és engem az érdekelhet. Első hallásra még akár jónak is tűnhet a dolog, hiszen így nem kell feleslegesen 50 év felettieknek való vitamin-reklámokat néznem.

Viszont, ha picit belegondolok, hogyan tudják megtalálni a megfelelő reklámot számomra, már egyáltalán nem vagyok boldog.

Ismernek.

Tudják mi érdekel, mit kedvelek, mit szoktam csinálni. De ők nem a barátaim, hanem nagyvállalatok. Nekik pedig szerintem semmi közük ehhez.

Mindezt úgy valósítják meg, hogy az egyes oldalakon pici apró követő szkriptek vannak elhelyezve. Google statisztika, Facebook lájk gomb, stb. Mind titokban gyűjti az adatot rólam. Tudja, hogy ki vagyok, mert be vagyok jelentkezve a Facebook-ba, a Gmail-be, aztán csak úgy szaladnak a sütik a szakácsokhoz.

Épp ezért én nem a reklámok szűrésében hiszek, hanem a követő szkriptek tiltásában. Ebben pedig segítségemre van a csodálatos Ghostery, ami, mint plugin a legtöbb böngészőhöz elérhető. Persze tudja szűrni a reklámokat is. Szűröm is őket. De elsősorban azért, mert nem szeretném, ha nyomon követnének és mindent tudnának rólam.

Már így is épp eleget tudnak.

Sajnos.

Meghekkelték a WiFi router DNS beállítását

Táv segítséggel „irtottam vírust” a minap. A probléma az volt, hogy internetezés közben mindenféle felugró ablakokban különböző reklámok jelentek meg. Ami fura volt, hogy számítógéptől függetlenül mindenhol jelentkezett a probléma, még mobilon is.

Ezek alapján már esélyes volt, hogy nem lokális problémáról van szó, a WiFi router megvizsgálása után pedig egyértelmű volt, hogy ott van a probléma.

Gyakorlatilag a DNS szerver címe lett átírva a WiFi router beállításaiban.

Tekintve, hogy a 195.238.181.164 egy ukrán IP-cím esélytelen volt, hogy egy valós Invitel cím legyen.

Természetesen a root jelszót átírta maga mögött a hacker, ami valószínűleg egy bot volt, ami sérülékeny routerek után kutatott a neten. Így kizárva más eszköz nem maradt, csak az, hogy hardveresen resetelni kellett a szoftvert, mindent visszaállítani a gyári beállításokra és újrakezdeni.

A vicc az volt, hogy én nem voltam a helyszínen, sőt, sosem láttam a készüléket, de még a helyik topológiát sem. Ez picit megnehezítette a dolgot, főleg, miután kiderült, hogy minden fogyasztó WiFi-n keresztül csatlakozott a routerhez, ezért a gyári beállítások visszaállítása után senki nem tudott csatlakozni hozzá, lévén a WiFi is alapértelmezésbe került. Így távsegítséggel UTP kábelt kellett találni, sőt, el kellett magyarázni, hogy mi az, hogy néz ki, hova kell bedugni.

Aztán persze sok-sok perc telefonálás és guglizás után (kellettek képek arról, hogy néz ki a router menürendszere, úgy mondtam, hogy hova kell kattintani!) végre sikerült mindent beállítani és még a root jelszót is megváltoztattuk. Persze gőzöm sincs, hogy azóta erre emlékszik-e bárki.