Vannak emberek, akik értenek bizonyos dolgokhoz: remek szakácsok, okos tudósok, jó emberismerők, alapos újságírók, kivételes szakértők, stb. Eszükbe jut, hogy milyen jó lenne a többi emberrel is megosztani a tudásukat, hogy ők is jobbak lehessenek, hogy valami még jobbat készíthessenek, vagy csak azért, hogy maradjon valami abból a tudásból – esetleg azért, hogy még több pénzt csináljon.

Persze tudást vagy gondolatokat eljuttatni az egyik agyból a másikba nem könnyű, közvetlenül nem is lehetséges, használni kell hozzá valamelyik érzékszervünket: látás, hallás, tapintás, ízlelés vagy szaglás. Már egy jó ideje a látás és a hallás a legelterjedtebb, hiszen ezek könnyen terjeszthetők, sokkal nehezebb valamit megfogni, megszagolni vagy éppen megízlelni.

Ennek megfelelően sokan választják az írást vagy a képalkotást, valamint a beszédet vagy a zenét, illetve ezek kombinációját a mozgóképet. (Lám, én is valami hasonlóval próbálkozom, leírom a gondolataim!)

Viszont ez a művelet korántsem egyszerű, hiszen sok-sok akadály merülhet föl a folyamat során. Először is meg kell fogalmazni a gondolatot szavakkal, majd azt kódolni kell valamilyen nyelven. Aztán valamilyen médium segítségével továbbítani kell a hallgató felé (leírva, elmondva, elmutogatva, stb.). Ezután a fogadónak fel kell dolgoznia a médiumot, majd dekódolnia kell a nyelvet, hogy szavakká álljon össze, amiből egy gondolat alakulhat ki a fejében.

Számtalan helyen elbukhat ez a dolog, rossz szavakat választhatunk, hogy leírjuk a gondolatunkat, azokat helytelenül kódolhatjuk egy adott nyelven, a médium elveszítheti bizonyos részeit az üzenetnek, a hallgató lehet, hogy nem tudja dekódolni a nyelvet, vagy esetleg a szavak más gondolattá alakulnak a fejében.

Sajnos, a szerző hozzáértése nem feltétlenül jelenti azt, hogy a tudásmegosztásban is szakértő. Ha nem tudja átadni a gondolatait, akkor csak magányos farkas, potenciálja korlátozott. Ez teljesen érthető, hisz egy kivételes fizikusnak nem kell profi YouTuber-nek lennie, vagy egy fantasztikus séfnek nem kell írónak is lennie, hogy sikeresek legyenek a saját szakmájukban.

Azt viszont sehogy sem tudom elképzelni, hogy ha valaki kommentátorként dolgozik egy sporttelevíziónál, és a mindennapjait azzal tölti, hogy a szaktudását a hangja és mikrofonok segítségével továbbítsa a nézők felé, akkor miért pocsék a hangminőség, ha podcast-et rögzít?!

Na, pont ilyen a Eurosport #ESBringa podcastje.