iPhone 4 – ha nem akarod a gatyád is telefonra költeni

Általában elmondható, hogy szeretem a gadget-eket, érdekelnek, ismerem őket, követem a trendet. Az viszont nem mondható el, hogy minden szart megveszek, amint megjelenik, sőt. A telefonnal pláne így vagyok, tekintve, hogy nem is saját, hanem céges telefont használok.

Viszont úgy alakult a helyzet, hogy a céges telefonom (iPhone 3G) teljesen elavulttá vált, viszont a lecserélését ez még – sajnos – nem jelentette. Ezért úgy döntöttem, hogy addig is magam veszek egy telefont, jó lesz ez még később is.

Ne menjünk bele, hogy miért egy iPhone mellett döntöttem, elég legyen annyi, hogy nekem bejön a méret és a HW-SW kombináció.

Egy dologban biztos voltam, hogy nem akarok sokat fizetni a telefonért. Még akkor is, ha tudom, hogy ez nem telefon, hanem egy kicsi számítógép a zsebemben, nekem akkor sem ér meg több százezer forintot. Még egyet sem. Valahová 60 ezer köré lőttem be az erre elkölthető összeget.

Ezért az összegért viszont a választék kimerül a használt iPhone 4 készülékekben, meg pár kétes eredetű vagy nagyon leharcolt iPhone 4S-ben. Ez utóbbi iránt tettem pár bátortalan próbálkozást, de úgy döntöttem, hogy nem élek velük. Így vettem egy megkímélt iPhone 4-et.

Az egyetlen dolog, amiért ezt az egészet leírom, hogy mindenkit arra biztassak, nyugodtan vegyen ma ilyen készüléket. Sokan mondják, hogy régi, meg lassú, meg beragadnak a gombok. Minden nézőpont kérdése.

Szerintem például egyáltalán nem lassú. Ha valami lassú, akkor az az iPhone 3G iOS 4.2.1-gyel. Ez az iPhone 4 az éppen legfrissebb iOS 6.1.3-mal igenis használható sebességű. Nyilván vannak pontok, ahol várni kell valamennyit, vannak/lehetnek alkalmazások, amik tudnának gyorsabban futni. A gyakorlatban viszont ezek nálam egyáltalán nem jelentkeznek, mint probléma. Lehet, hogy azért, mert nem használok ilyen alkalmazásokat.

Típushiba, hogy beragadnak rajta a gombok. Igen, ez kétségtelen. Én már úgy vettem az enyémet, hogy tudtam, a kikapcsoló gomb nem működik. A megoldás egyszerű: el kell vinni a szervizbe és megjavítják. Bele kell kalkulálni a vételárba. Nagyjából 8000 Ft egy ilyen javítás.

Szóval, ha szeretnél egy iPhone, de nem szeretnéd a gatyádat is ráfizetni, akkor vegyél egy ilyet használtan. Szerintem nem fogod megbánni.

Ui.: Nyugi, az egy hét múlva bejelentésre kerülő iPhone 5C sem “cheap”, hanem “color” lesz – még ha olcsóbb is lesz, mint a csúcskészülék. iOS 7? Ugyan már! Még legalább egy év, mire készen lesz (iOS 7.1) és mire minden alkalmazás, amit használsz frissíti magát rá. Majd utána veszek ugyanennyiért egy iPhone 5-t. 😉

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s