iPhone

Kapitány naplója, csak azért írom le, hogy később emlékezzek rá. Figyelem! Nagyon hosszú bejegyzés, minden valóságalapot nélkülöz, ha engem kérdeznek.

Úgy alakult, hogy hozzám került egy iPhone. Kicsit időt is utazunk, ugyanis csak egy 3G. Arra egyébként pont jó, amire kell.

Iphone_3g

Jailbreak

Több okból kifolyólag is. Főleg azért, mert csak így tudom használni. Mivel az elmúlt három évben gyakorlatilag nem olvastam róla, ezért mindent elölről kellett kezdenem, szerencsére az internet teli van rengeteg hasznos anyaggal, és már nem bétákkal kell dolgoznom, mert rég kijöttek a release-ek.

Két dolgot nem tudtam, ami jelentősen hátráltatott:

  1. nekem custom firmware kell
  2. az iPhone 3G támogatása megállt iOS 4.2.1-nél

Az előbbi kábé fél napott vett el az életemből. Az utóbbi még egyet, de csak a szoftvereknél, ugyanis, amit használni akartam, rittig 4.3-as iOS-t követelt.

A száraz tények:

  • redsn0w 0.9.6rc8
  • iPhone3G_4.2.1_8C148_Custom

Cydia

Korábban azt hittem, hogy ez valami őrülten warez cucc, aztán kiderült, hogy nem, ez csak egy sima alkalmazás telepítő a beépített – és durván ellenőrzött – App Store mellé.

Installous

Na, ez az őrülten warez cucc. Ha kell valami, ami amúgy pénzért van, jó eséllyel le tudod tölteni a feltört változatát is. Figyelmeztet is a Cydia a telepítésekor, hogy már többen szóltak, hogy ez warez cucc, persze nem állíthat meg, hogy ilyet telepíts.

Push Notification

Az iPhone 3G nem támogatja az alkalmazások háttérben futását. Örülök, hogy egyáltalán a futásukat támogatja, bár inkább cammogás ez.

A Push Notification arra való, hogy az alkalmazások, amelyek nem tudnak a háttérben futni, tudjanak üzenetet küldeni az iPhone-nak. Mindezt úgy teszik, hogy az App-ot biztosító cég üzemeltet egy szervert, ami az Apple szerverein keresztül szól az iPhone-nak, hogy van valami értesítés.

Persze nem az én iPhone-omnak, ugyanis, ha Jailbreak-elsz, akkor nincs Push Notification.

Több megoldást csináltak erre, a mostani, tudomásom szerint legjobb megoldás Subscriber Artificial Module (SAM). Feltelepítettem, pár próbálkozás után ment frankón.

App-ok

Temérdek alkalmazás áll rendelkezésre, amiről előttem már rengetegen írtak. Csak összefoglalnám, hátha valakit érdekel:

  • Mail: a beépített levelező kliens, faszán működik GMail-el és a céges IMAP-pal is
  • Calendar: a beépített naptár kliens, faszán működik Google Calendar-ral és részben a céges iCal naptárral is
  • Contacts: a beépített címtár, a személyes kedvencem, eddig mindent tud, amit akarok (és én ilyen téren elég sokat akarok)
  • Springpad: a nevezett szolgáltatás kliense
  • Skype: a második kedvencem, ha van wifi, mindenkit ezen hívok
  • fring: ugyanúgy, mint Skype-nál, csak itt a GTalk a fókusz
  • Byline: RSS olvasó Google Reader forrással és Twitter, Instapaper, Read it Later támogatással
  • Reeder: RSS olvasó, mint az előző, csak sokkal szebb (és gyorsabb)
  • Read it Later: amit hirtelen nincs ideje elolvasni az embernek, azt itt később el tudja – akár offline is
  • Maps: a beépített térkép (lásd későbbi fejezetet a navigációról)
  • Todoist: a nevezett szolgáltatás kliense
  • köpönyeg.hu: a nevezett weboldal mobil felülete
  • Camera: a beépített fényképező (elég béna)
  • Photos: a beépített képnézegető
  • Calculator: a beépített számológép
  • Settings: beállítások
  • Instagram: olyan nagy volt a hype az elmúlt három évben ekörül, hogy kénytelen voltam felrakni — talán nyomok vele egy 365-öt
  • eBay: a nevezett szolgáltatás kliense
  • Vatera: a nevezett szolgáltatás kliense
  • Miso: a nevezett szolgáltatás kliense
  • Facebook: a nevezett szolgáltatás kliense
  • Google+: a nevezett szolgáltatás kliense
  • Dropbox: a nevezett szolgáltatás kliense
  • Shazam: szól a dal a rádióban, ezt bekapcsolom, figyel, keres és kiírja, hogy mi a  szám címe, amit hallgatok — beszarás!
  • App Store: a beépített alkalmazás bolt
  • iTunes: a beépített zenebolt
  • YouTube: a nevezett szolgáltatás beépített kliense
  • Clock: a beépített óra
  • iPod: a beépített zene és videólejátszó
  • Weather: a beépített időjárásjelentés (egy-az-egyben a Mac OS X-en lévő azonos nevű Dashboard widget másolata)
  • Notes: a beépített jegyzettömb
  • TV24: az azonos nevű weboldal TV műsor kliense
  • Cydia: a Jailbreak-kel jött nyílt alkalmazás bolt
  • Installous: Cydia-val telepített, warez alkalmazás bolt
  • Stocks: a beépített árfolyam monitor
  • Voice Memos: a beépített (sosem indítottam még el, gondolom) hangrögzító alkalmazás
  • BpMenetrend: nem hivatalos, de annál szebb és jobb BKV menetrend
  • Flickr: a fotó megosztó oldal alkalmazása, a gyors elérés érdekében
  • Portfolio: a Portfolio.hu alkalmazása, online tőzsde adatok, riasztással
  • f.lux: természetesen itt is kell védeni a szemet (sajnos 3G alatt erősen bugos, most épp kikapcsolt állapotban van)

Kvarcjáték

Nem más ez, mint egy nagy kvarcjáték internet hozzáf
éréssel. Csillió-milliárd játék érhető el, pénzért, ingyen, alkalmazáson belüli vásárlással egyaránt. Ha már unod a Facebook-on elérhető játékokat, itt van még sok ezer.

Én csak párat tettem fel, csak, hogy kipróbáljam (persze): 

  • FlightControl: hájpolt játék ingyenesen letöltve (még nem játszottam vele)
  • Angry Birds: kötelező játék, mindenkinek ki kell próbálnia – egynek jó, de semmi extra
  • Fruit Ninja: lásd az előzőt, nekem kicsit jobban tetszett
  • Asphalt 5: kellett egy 3D-s autós játék is, meglepő módon nagyon gyorsan futott – kap még esélyt
  • Mahjong: ezt csak Faterom miatt raktam fel, évek óta játszik ilyennel, gondoltam megmutatom neki (még nem látta)

Az egyetlen játék, amiért pénz is adtam: The Settlers (0,79€). Eszméletlenül király, a kedvencem, tuti végig játszom. Nagyon jó a hangulata, ha régen szeretted és játszottál vele, itt is kötelező darab.

    Navigáció

    Az egyik dolog, amire az iPhone-t használni akartam az a navigáció. Tulajdonképp nekem elég a GPS jel és a Google Maps is, de azért olyan nincs, hogy egy rendes navigációs szoftvert ki ne próbáljak.

    (Itt szívtam a legtöbbet a 4.3-as iOS verzió hiányával. A legtöbb navigáció ezt igényli, így kénytelen vagyok korábbi verziókkal dolgozni.)

    Mivel a T a Navigon szoftvert adja alapból a készülékhez, gondoltam kipróbálom én is. Rövid pályafutása alatt használhatatlan volt, sosem találta kellő gyorsasággal és pontossággal a jelet. Ellenben a beépített Google Maps megfelelően rajzolt a térképre, tehát a programban lehet valami.

    Természetesen az iGO volt a következő, amit kipróbáltam, lévén már évek óta iGO felhasználó vagyok, a családban ez a legelterjedtem navigáció. Dög lassan indult el, néha még mindig leaáll 10-20 másodperce, aztán megcsinál mindent, amit ezalatt mondtam neki.

    Az a baj a navigációval, hogy nem elég jó neki a 3G GPS jele. Lassú és nem elég pontos, így a kanyarról-kanyarra navigálás nem tud működni.

    Viszont Google Maps-szel megtervezve az utat, tök jól tud követni, ami alapján már könnyebb a navigálás.

    Gyakrolatban

    Mindenkinek ki kell ezt próbálni, elmondhatatlanul fasza. Távolról sem mutatta még meg nekem minden tudását, nem is uralom még teljesen, de már így is.

    Címtár A kedvencem: végre minden ismerősöm csoportba szerdve, névvel, telefonokkal, emailekkel, születésnappal, címmel elérhető, szinkronizált a Mac-kel, a Google-lel, biztonságba mentve a Time Machine-nel.

    Üzenetek, email Ugyanolyan könnyedséggel kezelem az SMS-eket, mint az emaileket, mindet közvetlenül a telefonról. Ha kell PDF-et, DOC-ot olvasok csatolmányból, vagy rögtön válaszolok. Mindegy, hol vagyok, ezekre ránézni egy perc.

    VOIP Ha van wifi, már tolom is a Skype, GTalk valamelyikét, nincs is ennél egyszerűbb.

    eBay, Vatera A push notification hiánya miatt még lemaradok az aukciókról, de legalább marha gyorsan rá tudok nézni és tudok licitálni, ha arról van szó.

    Shazam Ez kábé már űrtechnika: szól a rádió, odatartom, figyel, keres és megmondja, milyen szám szól. Beszarás!

    Közösségi Twitter, Facebook, Google+, Miso — egyre megy, mindegyiket rögtön elérem.

    Merül Mint a dög. Ha nyúzom, a nappalt talán kibírja. Nincs kiút. Beszereztem aktív autós tartót, ha kocsiban leszek, tölteni fogom. Naponta legalább kétszer fél órát. Meg persze este, ha alszok, meg nappal, ha a cégnél vagyok. Szörnyű!

    Lassú Eljárt már felette az idő. Kevés benne a memória, gyenge a processzor is. Egyszerre csak egy alkalmazás tud elfutni, ha éppen. Még a Jailbreak is nehezíti a dolgot, ott is futnak démonok.

    Gyorsítás

    Mint minden számítógépnél, az iPhone-nál is igaz, hogy ha a nem használt dolgokat eltávolítjuk, kikapcsoljuk, akkor gyorsabb lesz az egész. Én a következőket végeztem el egy kapcsolódó leírás alapján:

    • Spotlight csak a címtárban keressen, mást ne indexszeljen
    • Töröltem a javasolt démonokat
    • Töröltem a nem használtam nyelveket (a japánt is)

    Az eredmény: talán tényleg gyorsabb lett, de még nem merném egyértelműen kijelenteni.

    Advertisements

    Vélemény, hozzászólás?

    Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

    WordPress.com Logo

    Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

    Twitter kép

    Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

    Facebook kép

    Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

    Google+ kép

    Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

    Kapcsolódás: %s