Figyelem! Mélyen szakmai tartalmú, ún. geek poszt.
Megjegyzés: A poszt címéből következő 1-2. rész nem létezik írásos formában. 

Annak idején az első voltam az ismerőseim körében, aki Mozilla Firefoxról Google Chromera váltott. Nagyon megtetszett már első látásra a böngésző letisztult felülete, gyorsasága és funkciói.

Aztán nem is olyan régen, talán pár hónapja - amikor a Mozilla kicsit észbe kapott és nagyobb fokozatra kapcsolta a fejlesztést - visszatértem a jó öreg Firefoxra, mert úgy éreztem, hogy a Chrome túl sok memóriát zabál.

Nagy megelégedéssel használtam a Firefox-ot ismét, viszont pár dolog azért zavart:

• a Chrome sokkal, de tényleg sokkal gyorsabb
• a Chrome kényelmesebben kezeli a privát böngészést, mint a Firefox
• a Chrome továbbra is a legszebb böngésző

Most, hogy bővítettem a memóriát az iMac-ben, úgy gondoltam nem lehet akadály az sem, ha kicsit többet eszik a Chrome, megéri. (Tekintsünk most el attól az apróságtól, hogy egy gépen, egy felhasználó alatt két profilt kezelni szépen Mac OS X alatt nem olyan egyszerű. Egy óra alatt megoldottam, hogy Anita és én is saját Chrome böngészőt használjunk egymás mellett.)

A memória foglalás a Chrome tekintetében nem egy egyszerűen számítható érték. Firefoxnál könnyű dolga van az embernek, van két folyamat: a Firefox és a PluginContainer, amit mérni kell (utóbbi a Flash plugin miatt). Ezzel szemben Chrome esetében rengeteg folyamat van: a böngészőnek egy, minden fülnek külön-külön egy, minden kiterjesztésnek külön-külön egy. Sok.

Használhatnám a Chrome belső folyamat kezelőjét, ahol szépen összesítve is elérhető a memóriafoglalás, de az a Google szerint sem pontos. Mivel összeadogatni nem volt kedvem az egyes folyamatokat úgy döntöttem, hogy inkább a Mac OS X beépített Activity Monitor alkalmazásával mérem a memória foglalást.

A tesztelt környezet:

• nagyjából ugyanazok a kiterjesztések voltak elérhetők mindkét böngészőre
• mindegyiken ugyanazokat az oldalakat nyitottam meg: Facebook, Gmail, Google Reader, Köpönyeg, Twitter
• mindkét böngészőt nulláról indítottam

Az eredmény:

• Firefox: 410 MB memória foglalás
• Chrome: 420 MB memória foglalás (saját bevallása szerint 690 MB, a kettő különbsége valóban alátámasztja a Google véleményét, miszerint alaposan elszámolják a saját mérésüket)

A különbség számomra meglepő (azt hittem a Chrome tényleg többet eszik), viszont abszolút elfogadható, így mától ismét Chrome felhasználó vagyok.

Abba most ne menjünk bele, hogy minek egy böngészőnek cirka fél gigabájt memória, hiszen ebből egy komplett operációs rendszes is képes elfutni.

Ahogy egyre jobbak és olcsóbbak a hardver elemek a fejlesztők folyamatosan puhulnak, folyamatosan többet akarnak, így van az, hogy az operációs rendszerek egyre több memóriát zabálnak. Ha valaki rendszeresen új vasat vesz, fel se tűnik ez neki, de aki régi vassal dolgozik már évek óta, az bizony szembesül ezzel problémával.

Szerencsére memóriát bővíteni a legtöbb esetben nem probléma.

iMac (Late 2006)

Az asztali gépem is egy ilyen régi vas, amikor vettem, még 1GB memória járt hozzá, amit aztán bő egy év múlva bővítettem gyorsan 2GB-ra, mondván ez aztán mindenre elég lesz.

Így is volt, egészen mostanáig, az utóbbi időben már gyakori volt, hogy el-elfogy a memória, irdatlan swappelésbe kezd a gép. Egyértelmű volt, hogy lépni kell. Szerencsére a specifikáció alapján lehetőségem van a bővítésre egészen 4GB-ig, viszont a leírás alapján ebből csak hármat fogok látni.

Nem igazán értettem, ezért utánaolvastam a dolognak és kiderült, hogy ez valóban így van, az egyik chip miatt a 3GB fölötti résznél problémák jelentkeznének, ezért mesterségesen vissza van fogva. (Chiptuning kéne már ide is, mi?)

Az igazán fura viszont az volt, hogy az ügyes és ráérős emberek komoly tesztekkel kimutatták, hogy picivel azért mégiscsak jobb, ha 4GB (2+2 GB) memória van a gépben, mintha csak 3GB (2+1 GB), habár mindkét esetben 3GB-ot lát a gép.

Így én is beszereztem két 2 GB-os modult és lecseréltem a gépben lévő két 1 GB-osat. Bár valóban csak 3GB látszik, ami azért nem annyira jó, de még mindig érezhető változás.

MSI Wind U100

Az igazi változás az volt, hogy egy másik szálon futó elképzelés közben eszméltem rá, hogy az MSI Wind U100 netbookunkba pont ugyanolyan memória kell, mint az iMac-be. Így a memóriabővítés menetének átolvasása után az iMac-ből kikerülő egyik 1 GB-os modult passzoltam is tovább a Wind-be.

Ezzel gyakorlatilag értelmetlenné is vált a korábbi elképzelésem (1 GB memória miatt pici operációs rendszert kerestem, de csak szopás volt a Chrome OS-szel és egyéb linuxszal a Realtek WiFi miatt), mehet rá akár egy Windows 7 is!

Egyébként ugyanitt 1GB 667MHz DDR2 PC2-5300S memória eladó!

Az otthoni média rendszerem kialakítása során kellett szembesülnöm azzal, hogy az eddigi biztonsági mentésem motorja, a Time Machine nem támogatja a hálózati megosztásokat.

Írni még csak-csak tud rá, ha a 'defaults write com.apple.systempreferences TMShowUnsupportedNetworkVolumes 1' paranccsal rábírjuk. Viszont hálózati megosztásról mentést készíteni sehogysem szeretne.

Pedig nekem pont erre lenne szükségem, az adataim ugyanis az iMac belső meghajtóján és két hálózati megosztáson keresztül egy NAS-on vannak. A Time Machine-nak pedig az iMac-hez csatlakoztatott külső Western Digital merevlemezre kellene mentenie.

Alternatív mentés

Épp ezért egy alternatív megoldást kellett találnom, amivel ezt a problémát meg tudom oldani. Az eredmény a Roxio Retrospect 8 lett, ami egy vérprofi biztonsági mentést készítő szoftver. Gyakorlatilag mindent meg lehet vele csinálni, amit az ember szeretne:

• minden platfromot támogat: Mac, Windows, Linux
• hálózati meghajtóról is tud menteni
• egyszerre képes több gépről menteni
• ki lehet választani kézzel, hogy pontosan mit szeretnénk menteni
• lehet szűrőket definiálni, hogy bizonyos dolgokat ne mentsen (vagy, hogy csak bizonyos dolgokat mentsen)
• lehet vele menteni lemezre, szalagra, optikai meghajtóra, hálózatra és ezek tetszőleges kombinációjára

Gyakorlatilag ez a legnagyobb baja is, hogy túl sokat tud. Mire az ember megismeri, beüzemeli lemegy a nap. Nem is egyszer.

Kiegészítik egymást

Mivel a NAS-on viszonylag ritkán változó fájlok vannak, ezért külön lehet kezelni ezek mentését a gépen lévő, gyakran változó fájlokétól. Így úgy döntöttem, hogy a Retrospect és a Tima Machine egymás mellett, különböző feladatokra lesz használvi:

• a Retrospect menti a NAS-ról az adatokat
• a Time Machine mentni az iMac-en tárolt adatokat

Az előbbiről csak néhány, kiválasztott dolgot, az utóbbiról pedig mindent, kivéve néhány apróságot.

Ez egy régi bejegyzés, de a népszerűsége miatt úgy gondoltam, hogy újra meg kell osztanom veletek.

Vannak dolgok, amik nagyon mások a Mac OS-X alatt, mint ahogy megszoktam Windows alatt. Az egyik ilyen dolog a billentyűzet. Az egy dolog, hogy a billentyűzet német, ezt még megértem, mert kint vettem a gépet. Miután átváltok magyar billentyűzet kiosztásra, tökéletesen mennek az ékezetes betűk ezzel nincs is semmi hiba.

A probléma inkább az egyéb speciális karakterekkel van, mint a szögletes zárójel, a kisebb-, nagyobb jel, vagy a kukac. Ezeket nap, mint nap használom, és már be van égve a helye a kezembe, sőt, bent a cégnél lévő PC-ken is ezt használom továbbra is, tehát nincs sok értelme új helyeket megtanulni. Az egyetlen megoldás a billentyűzet kiosztás meváltoztatása.

Természetesen, mint mindenre erre is van megoldás. Egy kis Google keresés után rá is találtam az Ukelele alkalmazásra, ami lehetővé teszi, hogy könnyen, grafikus felületen tudjuk szerkeszteni a Mac OS-X XML alapú billentyűzet-kiosztását. Egy kis kattingatás után el is készítettem a Windows-os kisztásnak megfelelő magyar billentyűzetemet, úgyhogy immár a megszokott rutinoknak megfelelően tudok speciális karaktereket írni a Mac-en is.

Sorstársak kedvéért csatoltam a kiosztást a post-hoz, melyet egyszerűen a Keyboard Layouts könyvtárba kell rakni a /Library vagy a ~/Library könyvtáron belül, majd bekapcsolni a System Preferences, International moduljának Input fülén.

Fájl letöltése: Hungarian WIN.keylayout