Nemrég ismételten lecseréltem a digitális fényképezőmet. Nem cserélgetem túl gyakran, mindig igyekszem kihasználni az adott gépet, de ha eljár felette az idő, vagy megnőnek az igények, cserélni kell.
Most az eddigi nagy kedvenc Panasonic Lumix DMC-FZ50 bridge digitális fényképezőt cseréltem le egy Olympus E-520 digitális tükörreflexes gépre. Az aprópó kapcsán elgondolkodtam, hogy az eddigi cseréim hogy sikerültek, mind anyagilag, mind szakmai szempontból.
Előzmények
Eddig hat különböző gépem volt:
A FinePix-et még bátyámtól vettem meg, első gép volt. A Canon-t már én választottam, ahogy emlékszem a lényeg csak az volt, hogy legyen kicsit okosabb, ügyesebb, de zsebben hordható. Nálam is volt, kicsit több, mint 2 évig.
Aztán jött a H7-es Sony, aminél már a nagy tele játszotta a fő szerepet. Itt kezdtem megismerkedni magával a fotózással és rá kellett jönnöm, hogy ezzel a géppel nem lehet már alap dolgokat sem megcsinálni. El is adtam egy bő év után.
Eztán már úgy választottam, hogy a lehető legjobb gép legyen, ami még nem digitális tükörreflexes. Hogy miért? Mert nem akartam a gatyámat rákölteni a tartozékokra, objektívekre, stb. Nekem a fényképezés csak hobbi, több százezres gép és objektív nem illik bele a képbe. Kevés tudás, és egy - mint utólag kiderült - remek tanács alapján választottam az FZ50-est. Ez már akkor is öreg gépnek számított, de a legújabb Fujifilm FinePix S100FS, amit konkurenciának tartottam se tudott annyit, nem volt annyira jó, mint az FZ50.
Nem is bántam meg azóta sem a vételt, rengeteget tanultam és fényképeztem az FZ50-nel. Vettem hozzá különböző kiegészítőket, hogy egy-egy speciális beállítást, megoldást is alkalmazni tudjak: volt polár szűrőm, természetes szűrőm, nagylátó konverziós lencsém, távkioldóm, külső vakum és állványom is. Ezek persze mind pénzbe kerültek, de mivel maga az objektív nem volt cserélhető, ezért meglehetősen korlátozott volt, hogy mit vehetek meg hozzá, így a büdzsét is szorosan tudtam tartani.
Gyakorlatilag mindent meg tudtam csinálni vele, amit akartam, de pár dolog azért kezdett egyre jobban zavarni: zajos képek rossz fényviszonyok mellett, lassú autó fókusz és a kis mélységélesség hiánya. Mivel az elképzelésem a büdzséről továbbra sem változott meg, ezért egy kompromisszumos megoldást választottam. Így jött a képbe az Olympus E-520 DSLR gép.
A fényképek ára
Bár hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy a digitális technológiával készített fényképek ingyen vannak az előhívás pillanatáig, ki kell ábrándítsak mindenkit: nem. Nyilván sokkal olcsóbb, mintha analóg gépről és papír képekről beszélnénk, de az eszközök ára még így is az elkészült fényképek előállítási költségét növeli.
Az eddigi gépeimről készítettem egy gyors táblázatot, amiben összeszedtem, hogy mennyit költöttem rájuk, mennyit kaptam értük, amikor eladtam őket, majd elosztottam a készített fényképek számával.
- FujiFilm 4800z - olcsón vettem, használtan és jó sokáig és sok képet készítettem vele: 4 Ft / kép
- Canon A520 - ezt már drágábban vettem, használtam jó sokáig, de nem készült vele annyi kép: 14,30 Ft / kép
- Sony H7 - kicsit még többet kellett rá költeni, nem volt nálam olyan sok ideig, de elég sok kép készült vele: 13,10 Ft / kép
- Panasonic FZ50 - az eddigiekhez képest még többet költöttem rá, sokat volt nálam, rengeteg kép készült vele: 12,20 Ft / kép
Az Olympusnál még nem tudom, hogy mennyi az annyi, mert még nem adtam el, tehát nem tudom, hogy mennyit költöttem rá, de az biztos, hogy jó sok képet kell készítenem vele, hiszen valószínűleg erre is többet költök, mint a korábbikra. (Különös tekintettel arra, hogy több, mint valószínű, hogy erre még egyéb spéci objektíveket is fogok venni.)
